Fordul a szél: a magyar álláspont diadalmaskodott az ENSZ-ben
„Ez azt jelenti, hogy teret nyert a régóta hangoztatott álláspontunk” – fogalmazott Szijjártó Péter.
Az államfő a Bukaresti Kilencek államfőinek csütörtöki kassai találkozóján vett részt.
Olyan új biztonsági kihívásokkal kell számolnia a NATO-nak, mint a klímaváltozás, a növekvő migrációs nyomás vagy az Európában fokozódó terrorveszély – mondta Áder János köztársasági elnök a Bukaresti Kilencek államfőinek csütörtöki kassai találkozóját követően a magyarországi közmédia képviselőinek.
Áder János elmondta: a négy visegrádi és a három balti állam mellett Bulgáriát és Romániát magában foglaló országcsoport vezetői úgy látták, egyre több forrást kell biztosítaniuk a terrorizmus elleni védekezésre, valamint egyetértettek abban, hogy ezen a területen javítani kell az együttműködést, az információcserét a jövőben.
Az államfő fontosnak nevezte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azon kijelentését, amely szerint nem a bürokráciát kell növelni, hanem a védelmi képességeket javítani.
(MTI)